#korosydiakmagazin #retrospektiv

Volt egyszer egy gólyahét…

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gólyahét a Kőrösyben, ami október 5-én (hétfőn) kezdődött, és 8-án (csütörtökön) ért véget a kilencedikesek közti vetélkedővel. A gólyahetet lezáró vetélkedőt egy egész héten át tartó sorozat előzte meg, amely során meseszereplőknek kellett beöltöznünk, nekünk, fiatal gólyáknak.

A hét első napján a kilencedikeseknek a  ,,Szépség és a Szörnyeteg” című rajzfilm alapján kellett beöltözni. Az egyetlen csavar az egészben az volt, hogy a fiúk voltak a Szépségek, a lányok pedig a Szörnyetegek. Mivel plusz pontokat is lehetett kapni, ezért a lányok arcát megrajzolt szakállak díszítették, a fiúk pedig koronákat viseltek. A legviccesebb az volt ezen a napon, hogy a fiúknak kötelező volt a hercegnős kinézet, ezáltal kellett a smink és hát… a ruha is. A nagyszünetben az osztályok megkapták a pontszámokat, majd jöttek a felvonulások és a táncok.
A második napon Hupikék Törpikék voltunk. Minden kilencedikes kék felsőben, fehér nadrágban és persze kékre festett arccal mászkált az iskolában. Csakhogy nem volt elég törpének lenni, ugyanis az osztályokban kellett lennie egy Törpapának, egy Törpillának és egy Hókuszpóknak is. Ezen a napon bemutatták produkcióikat az osztályok. A törpék táncoltak, a Hókuszpókok és Sziamiáúk pedig kergették a törpéket. Még igazi macskát is hoztak az iskolába!
A harmadik nap a Shrekeké volt a főszerep. Osztályonként kellett lennie egy Szamárnak, egy Csizmás kandúrnak és egy Szőkehercegnek. Ezen a napon az osztályfőnökök sem úszták meg, ugyanis nekik Sárkánynak kellett beöltözni. A többi diák Shrek és Fiona volt, csakhogy a lányok voltak a Shrekek, a fiúk pedig a Fionák. De nem volt elég csak beöltözni, mert még az arcunk is zöld volt, sőt többen még ogre-füleket is készítettek a hitelesség érdekében. A fél órás szünetben az osztályok, mint minden nap, most is előadták táncaikat.
Az utolsó napon, csütörtökön, a beöltözős feladat a Tini nindzsa teknőcök voltak. Minden idén kezdett kőrösys zöld ruhában, szemkötőben, egy fabrikált páncéllal és fegyverrel mászkált az iskola folyosóin. Ebben a feladatban talán a legjobb az volt, hogy nem kellett befestenünk az arcunkat… A nagyszünetben szintén előadta minden osztály, amivel készült. Mindenféle harcot és táncot láthattunk.
A nap fénypontja viszont a délutáni vetélkedő volt. Sok vicces feladatot találtak ki a tizedikesek. Nekem két feladat tetszett nagyon, a táncos, amikor különböző stílusú zenékre kellett táncolni, és az, amikor szerelmi vallomást kellett írni a megadott szavakkal.

Szerintem minden kilencedikes nevében mondhatom, hogy a hét viccesen telt, és jól éreztük magunkat.

Soós Angéla

A gólyahétről készült képeket ITT tekinthetitek meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük