#korosydiakmagazin

Gőzerővel a Kőrösyben!

Több évtizedes hagyomány iskolánkban, hogy évente három alkalommal részt veszünk a Filharmónia által szervezett ifjúsági hangversenysorozaton, mely által érdekesebbnél érdekesebb zenei témákba, stílusokba nyerhetünk bepillantást.

Az idei első hangversenyre október 19-én került sor. Ez az esemény még különlegesebb volt az eddigieknél, mivel egyik tanárunk „bandája” lépett fel! Bajnóczi Sándor a Gőzerő Zenekar tagja és iskolánk nagy népszerűségnek örvendő tanára. A tanár úr több fúvós hangszeren is játszik, amiket be is mutatott nekünk. Számomra a legérdekesebb a házilag készített duda volt, de megismerkedhettünk egy tilikóval is, ami szintén a tanár úr kreativitását dicséri, ugyanis egy lefolyócső átalakításával jött létre. A koncerten az előadók rockosított népdalokat játszottak nekünk, illetve hallhattunk Balassi Bálint verseket is, kicsit másként, mint irodalom órán. 🙂

Ez volt az egyik legjobb hangversenyünk ezidáig, a visszajelzésekből ítélve a diákoknak is nagyon tetszett a Gőzerő koncertje. A zenekar nem ismeretlen számunkra, mivel több szegedi eseményen is részesei lehetünk/lehettünk fellépéseiknek. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük