#korosyradio

Heti zeneajánló: Az olyanok, mint Te!

Egy friss kedvenccel örvendeztetnék meg mindenkit. A vörös hajú énekes éltető eleme a dalolás, mert nagyon termékeny tagja a zeneiparnak. Nemrég megjelent dalával “Az olyan típusok, mint te” – magyarul, talán így hangozhat… – természetesen gondoskodik arról, hogy kikapcsolódjunk, míg erre fülelünk. Garantált pihentető hatás! Tanulás előtt éppen tökéletes lehet. 😉

Ed Sheerannak nem volt felhőtlen előélete, ugyanis a brit énekes, zenész és dalszövegíró befutása előtt egy ideig az utcán tengette mindennapjait. Azt is bevallotta egy nyilatkozatában, hogy többször megfordult a fejében az is, hogy otthagyja a zenei pályát. Persze, ezek mind csak karrierje elején történtek vele, amikor még csak saját hazájában aratott sikert egyszemélyes előadásával és stílusával. Mára már az egész világon ismerik nevét, és rengeteg kis- és középlemezt, illetve két stúdióalbumot is maga mögött tudhat. (A + és x című lemezei óriási sikert arattak.)

Az intenzív tevékenykedésnek az eredménye is látható, méghozzá különböző díjak formájában, mivel ezekből nem szenved hiányt. Vannak Brit-díjai, a Grammy-díjakból is zsebelt már be párat, illetve az európai zenepiac elismeréseként MTV Europe Music Díjakat is a magáénak tudhat sok egyéb díjai mellett.

Ed Sheeran – Shape of you

Shape of You című szerzeménye egy “ferde” este képével indul, ami kicsit elbizonytalaníthat minket a dal valódi mondanivalójáról. Azonban nem csak ezt szűrhetjük le a dalból, tessék meghallgatni, és megtapasztalni! 🙂 Ha nagyon a szövegen szeretnénk lovagolni, akkor azt fontos megemlíteni, hogy a testi “szépség” nagyobb szerepet játszik a dalban, mint a lelki értékek. A dal alig pár hete érhető el a különböző chartokon, de egyből az első helyet zsebelte be, és a leghíresebb videómegosztó portálon is már közel jár az 50 millió(!) meg”tekintéshez”.  Ha kicsit elengedve magunkat, saját teret hagyunk a dalnak a kibontakozáshoz, akkor egy megszokott és kellemes Ed Sheeran hatás az eredmény, már ha van ilyen! 🙂

Bürgés Dávid

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük